megint eltelt pár nap.
ma felkeltem,suliba mentem ami igen szörnyű dolog,ahhoz képest,hogy szombat van.de egy pozitívumat volt a napnak,reggel ugyanis sütött a nap és jó idő volt.pluszba még kevessen voltak vonaton s letudtam ülni, sokkal kényelemsebb.aztán a suliban viszonylag hamar eltelt a 6 órám, majd haza.elég érdekes volt az idő, meleg szél fújt, mármár azt mondtam volna, hogy kellemes idő olt, csak valami olyan furcsa volt mindenütt. a galambok összevissza repültek s igen ijesztőek voltak!vihar előtti csend volt, elég nyomasztó.aztán hazajöttem, ahol neteztem ,tv-ztem, nem volt semmi érdekes
tegnap és tegnapelőtt a suliban nem volt semmi. leszámítva a csütörtöki japánt, ahol kandzsikat tanultunk, s először kifejezetten nagy mozdulatokkal kellett a levegőbe rajzolni őket, majd pedig a fenekünkkel,ami nem is volt nagyon könnyű=) utána megalaőpítottuk az új sportágat a szamurájaerobikot,ami fenékkel és nyújtott lábbal valú kandzsiírásból áll=)
Minden nap, amikor felkelek, tudom, hogy aznap csak egy jó dolog vár rám, a lefekvés. Tehát felkelek, bedobom a felvizezett kávét, és a félig jeges vajas süteményt, beülök a kocsimba és igyekszem meggyőzni, hogy benzin nélkül is tud menni. Majd átvergődöm a forgalmon csupán azért, hogy olyan cipőket tehessek az olyan nők patáira, mint maga. Sose lesz belőlem híres focijátékos, és sose fogom érezni egy gyönyörű nő érintését, és soha többé nem vezethetek zacskó nélkül a fejemen. De vesztes nem vagyok! Mert mindennek dacára, én meg a többi emberke, aki mind más akart lenni, mint ami, mégis itt vagyunk, és azt csináljuk, amit nem akarunk, heti 40 órán át életfogytiglan. És a tény, hogy nem röpítek golyót a fejembe, maga halkocsonya, az tesz győztessé!
Egy rém rendes család c. film